Ásatás Nagyhegyesen

A Nagyhegyes és Balmazújváros között épülő kerékpárút örökségvédelmi hatástanulmánya alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Örökségvédelmi Irodája megelőző feltárást rendelt el a Nagyhegyes közigazgatási határában, a temetőtől észak felé, a Balmazújváros felé menő közút nyugati oldalán, a kerékpárút nyomvonalának egy kb. 300 m-es szakaszára. A felső humuszréteg eltávolítása során már látszott, hogy nagyon intenzív lelőhelyről, egy település részletről van szó, melyet azonban súlyosan megbolygatott az útalapozás, illetve a közút megépítése előtti út mentén elhelyezkedő egykori vízelvezető árok. A kerékpárút kivitelezését az Aqua General Kft. végzi, így a gépi és kézi munkaerőt is ők biztosították.

Munka közben 1.

Munka közben 2.

Dokumentálás

A felszín északi szakasza

  A lelőhely talajviszonyai a következőképpen alakultak: A kerékpárút nyomvonala teljes egészében egy faiskola területére esik, ezért a fölső réteg kb. 70-90 cm mélységű szántott humusz, amely alatt jelentkezik a világos sárga, agyagos altalaj, melyben egyértelműen látszottak a foltok. A felszín közepén mélyebb volt a humuszréteg, kb 150-180 cm. A humuszoláskor még állt a faiskola kerítése a nyomvonal közepén végig, ezért a munka ezen része lassan haladt, a gép a nyomvonal két vége felől a közepe felé haladva kezdte el a föld kitermelését. Ennek következtében a feltárási terület közepén (a legmélyebb részen) nem tudta kimarkolni a földet. Az első feltárási nap így azzal telt, hogy munkásaink a gép által otthagyott, kb. 10 köbméter földet kitermelték a felszínről. A bontást a felszín déli részéről kezdtük el, ahol régészeti korú objektumok nem voltak, csak a recens (illetve kb. '60-'70-es éveknek megfelelő betöltéssel rendelkező) vízelvezető árokba bontottunk bele több helyen, hogy a rétegviszonyokat tisztázzuk, és közben munkásaink a bontást megtanulhassák. A legérdekesebb lelet ezen a szakaszon egy réz 2 Ft-os volt. A felszín első 40 és utolsó 50 métere ilyen módon régészetileg érdektelen volt, ezért hamar vissza is temették. A közbülső, kb. 200 méteren előkerült objektumok egyelőre úgy tűnik, hogy mind a római császárkorból (Kr. u. 200-300 körül) valók. A lelőhely déli végén feltártunk két, ÉNY-DK irányú árkot, de ezek kora bizonytalan, mivel lelet nem volt bennük. Ugyanakkor értelmezhetők akár a település szélén fekvő vízelvezető árkoknak is. Az objektumok döntő többsége gödör, melyek általában méhkas formában lefelé kibővültek. A gödrök döntő többsége tárológödör lehetett elsődlegesen, némelyiknek az alját és oldalát végig kiégették a könnyebb tisztán tartás végett. Több gödör szolgált tűzrakásra, némelyikben több alkalommal is tüzet raktak (betöltésében több rétegben jelentkezett nagy felületű égésnyom). Voltak egészen nagy és mély, 4-5 m átmérőjű és 2 m mély gödrök is, ezek agyagnyerő gödrök lehettek, melyekből a házakhoz, kemencékhez szükséges tapasztásnak való agyagot bányászták ki. Az ásatás során előkerült egy kút, amelyet kb. 2,5 m mélységig bontottunk, de az alját nem találtuk meg. Munkavédelmi okokból nem vállaltuk a további bontást (átmérője csupán kb. másfél méter volt, a keskeny és mély kút omlásveszélyes lehetett volna). Betöltéséből jelentős mennyiségű patics, kemenceplatni- és tapasztástöredék került elő, amit a kút elszennyeződése után a környező házak építése, takarítása során dobálhattak bele. 

A kút bontása

A kút

A kút dokumentálása

Épület csupán egy került elő, ez is csak részben: a nyugati szelvényfalnál tártuk fel a félig földbe mélyített lakóházat és egy szelemen tartó oszlophelyét. Az épület gödre sekély volt, kb. 20 cm a nyesett felszíntől, ami azt jelenti, hogy a római császárkorban a járószint sokkal magasabban lehetett, legalább 30 cm-rel. 

A félig földbe mélyített ház gödre a cölöplyukkal

A lelőhely északi részén találtunk két önmagában álló oszlophelyet is, de ezeket - hozzájuk tartozó további oszlophelyek híján - nem tudjuk értelmezni. Az objektumokból napvilágra került leletek zömét a kerámia teszi ki. A római császárkori szarmatákra jellemző téglavörös és világos szürke, vékony falú, jellegzetesen besimított díszítésű tálak, hombárok, füles korsók és kézzel formált, vörösre és sötétszürkére égett fazekak kerültek elő. 

Asztali edény alj- és oldaltöredéke

Fazék alja és egy tárolóedény pereme

Füles korsó

A leletek másik nagyobb csoportját az állatcsontok jelentették. Ezekből a szokásosnál némileg kevesebb volt. Az egyik gödörben sikerült feltárnunk egy marha csontvázának egy részét is, a bordákat és csigolyákat (a lábak nem kerültek elő, a fej pedig valószínűleg a szelvényfal alá nyúlt). 

A marhacsontváz a félig kibontott gödörben

Általában elmondhatjuk, hogy kevés lelet került elő az objektumokból, de ennek több oka is lehet. A nagyjából 60 objektum közül nagyon kevés volt olyan, amelyet teljesen fel tudtunk tárni, jó részük valamelyik szelvényfal alá nyúlt be. A keleti szelvényfal alá benyúló objektumokat pedig (szinte kivétel nélkül) még az út alapozási árka is megbolygatta.
A feltárást Hága Tamara, a Déri Múzeum régésze vezette, részt vett továbbá Szilágyi Krisztián régész (Déri Múzeum, Debrecen), C. Kiss Ilona fényképész (Déri Múzeum, Debrecen), Szilágyi Máté geodéta (Déri Múzeum, Debrecen), a Széchényi Ferenc Tájmúzeumot pedig jómagam képviseltem.

Csendélet. Háttérben a fiúk már temetnek

János Judit

régész

Régészeti homokozás a Múzeumkertben

A nyár Ebesen nem múlhat el a Szivárvány napközis tábor nélkül. A tábort a Kulturális Kft. szervezi, és idén az eddigieknél több szerepet kapott benne a Széchényi Ferenc Tájmúzeum. A tábor egyik napján minden éven meglátogatnak a gyerekek egy régészeti feltárást a megyében, de idén erre sajnos nem volt lehetőség feltárás hiányában. Július 17-én reggel a 12 gyerkőc ezért a Múzeumkertbe jött át, ahol megtapasztalhatták kicsiben, hogyan történik egy régészeti jelenség feltárása. A Községgondnokság jóvoltából kaptunk némi homokot, amelybe el tudtam rejteni néhány kerámiatöredéket és kőtárgyat. Mindenki választott magának kisszerszámot, valamint a fényképész és a rajzoló szerepet is kiosztottuk. A hoppmester - ásatásvezető szerepet megtartottam, biztos ami biztos.
Mivel csupa kisszerszámunk volt, úgy szemléltettem a fokozatosságot, hogy az ásó szerepét a szeneslapát töltötte be, ezzel haladtunk lefelé - lehetőleg rétegenként. Ez persze nem ment zökkenőmentesen, háromszor minden lapátost emlékeztetni kellett hogy ne lyukat ásson, de végül nagyon jól belejöttek. Amint megtalálták a leletegyüttes első darabját, hátra kellett lépniük és átadni helyüket a spaknisoknak és az ecseteseknek. Az előkerült két tárgyat szépen körbetisztogatták és letakarták, hogy ne koszolódjon el újból amíg a többi részét feltárjuk az "objektumnak". Ekkor állt elő az a probléma, hogy rossz helyre pakolták a kitermelt homokot... a lapátosok gyorsan arrébb tették hát a dombocskát. Végül előkerült az összes elrejtett tárgy, a fényképész Molnár Lili és a rajzoló Morvai Kristóf dokumentálta a "leletegyüttest". A dokumentálás ideje alatt a kis régésztechnikusok a kitermelt homokból remek kis várat emeltek. Bátran ajánlom őket alkalmazásra! :)

János Judit
régész-történész

Molnár Lili fényképei itt megtekinthetők:

Évezredek öröksége Ebesen - Régészeti és helytörténeti kiállítás

Ebes területe az ismert leletek tanúsága szerint az újkőkortól kezdve lakott volt. A Berettyó, a Tócó, a Kondoros, valamint az Ágod-, Zsong- és Vér-völgy vizeinek egyesüléséből létrejött Kösely a Hortobágyon át a Tiszába folyt. Ezek a folyók mélyebb völgyeket alakítottak ki, a völgyek közötti mocsaras térségben kiemelkedő magaslatok alkalmassá váltak emberi megtelepedésre. Az élethez szükséges feltételek adottak voltak: víztől védett szárazföld, víz és jó termőföld a földműveléshez. Ebesen az altalaj sárga agyag, amely alkalmas mind építkezésre (felmenő, vert falú épületek), mind pedig edények készítésére.

Az emberi megtelepedés a mai Ebes területén mintegy 6-7000 évvel ezelőtt kezdődött. A különböző népességek nyomait, hagyatékát a régészeti feltárásokból ismerjük. A legkorábban megtalált leleteket 1909-ben vették leltárba a Déri Múzeum törzsgyűjteményében: egy kis lakatot és egy tarajos sarkantyút, a következő bejegyzéssel: „mindkettőt az elpusztult Ebesfalva határában találták”. A tervszerű kutatások tulajdonképpen 1988-89-ben kezdődtek, a Templomdomb és a Templomdűlő feltárásával. A 2000-es években a 4. sz. főút építését, valamint az ipartelepen folytatott építkezéseket megelőző, törvény által előírt feltárások alkalmával rendkívül nagy mennyiségű régészeti objektum és lelet került elő. Most először láthatja a nagyközönség kiállítás keretében ezeket a tárgyakat, a múzeum saját rendezésében.

A tárlat a mai, 60 éves Ebes község közigazgatási területén belül előkerült régészeti emlékek segítségével hat korszakot mutat be: az újkőkort, a vaskort, a római császárkort, az avar kort, a honfoglalás- és Árpád-kort, végül a késő középkort. A tárlat a Múzeum folyosóján folytatódik a történeti kiállítással, amely egészen napjainkig kíséri figyelemmel Ebes község fejlődését. A község 60. jubileumán ezzel szeretne tisztelegni itt élt őseink emlékének a Széchényi Ferenc Tájmúzeum.

A kiállított tárgyak a debreceni Déri Múzeum régészeti tárából, valamint a Széchényi Ferenc Tájmúzeum gyűjteményéből származnak.

A kiállítás 2012.március 15. - 2012. augusztus 5. között látogatható.