A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vetélkedő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vetélkedő. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 12., péntek

Amit minden falusi gyereknek tudni kell - II. Haja István Helytörténeti Vetélkedő

2012. október 10-én második alkalommal rendezte meg a Széchényi Ferenc Tájmúzeum az egykori ebesi tanárról, történeti gyűjteményük alapítójáról, Haja Istvánról elnevezett helytörténeti vetélkedőt az általános iskola 5-8. osztályai számára a Művelődési Házban. Idén Ebes néprajzi hagyatékának megismerésére helyeztük a hangsúlyt, amint az a versenykiírásból is kiderült: „Amit minden falusi gyereknek tudni kell!”. A versenyre négyfős csapatok jelentkezhettek az előzetes feladat elkészítésével. A gyerekeknek Ebesen használatos tájszavakat kellett gyűjteniük, meglátogatni a két templomot, és kutyával kapcsolatos szólásokat, közmondásokat gyűjteni. Amelyik csapat ezt a négy feladatot teljesítette, sikerrel indulhatott a vetélkedőn. Első feladatként el kellett készítenie az egyik csapattagnak az általuk választott mesterség cégérét. Mialatt ő dolgozott, a többiek kitöltötték a falusi mindennapokhoz kapcsolódó „okos paraszt- totót”, kukoricát morzsoltak, terményeket válogattak szét, bemutatkozó verset írtak, ebesi épületek képeit határozták meg, tájnyelvi szavakat gyűjtöttek össze időre. A feladatok sorát a mindenki által kedvelt activity zárta. Végül a 8.a osztály „Szabó és a többiek” csapata aratott győzelmet (Kanyó Kata, Harangi Beáta, Szőke Dávid, Szabó Alexandra); a második helyezést a 7.a osztály „Pro Patria” csapata (Árva Dávid, Kiss Bence, Nagy József, Lakatos-Tálas Péter) szerezte meg, míg a harmadik a 8. b osztály „Bognárok” csapata lett (Eszenyi Enikő, Laczkó Alexandra, Szőlősi Erika, Kiss Orsolya). A dobogós helyezést elért csapattagok könyvutalványt kaptak, amelyet a debreceni Alexandra könyvesházban válthatnak be. Úgy gondoljuk, mindenki jól szórakozott ezen a délutánon, és kicsit közelebb kerültünk a lassan feledésbe merülő paraszti életformához, az egykori Ebes világához. Köszönjük a részvételt a zsűri tagjainak: Prepuk János egykori iskolaigazgatónak, Érckövi Katalin iskolaigazgatónak és Kissné Vass Rozáliának, a Kulturális Kft. ügyvezetőjének. Köszönjük továbbá Tálas Enikő történelem tanárnak a vetélkedő folyamán nyújtott segítségét. Gratulálunk a győzteseknek!

A vetélkedőn készült fényképek itt megtekinthetők:

Eignerné Bartusz Andrea múzeumvezető
János Judit régész-történész

2012. június 1., péntek

Kirándulás: Monok- Szerencs

Az áprilisban megtartott Széchenyi- nap díjazottjai egy jutalomkiránduláson vehettek részt május 31-én. Mondhatnám azt, hogy sokat töprengtünk kirándulásunk célpontján, de igazából ez nem volt így. Mindenképpen a korszakhoz kapcsolódó, látnivalókban gazdag,és nem utolsósorban tartalmas napot szerettünk volna a gyerekeknek, ezért Monok mellett döntöttünk. Monokra Szerencsen át lehet eljutni, azért a Rákóczi- vár és a Zempléni Múzeum is adott volt, és természetesen a Szerencsi Bon-bon Kft. mintaboltja is! 16 gyerekkel és 3 felnőtt kísérővel szelte buszunk az utat. Ebesről két és fél óra alatt el is jutottunk Monokra, a Kossuth emlékház elé. Itt kezdődött a falutörténeti sétánk. Az emlékházban Szabóné Zsóka tartott egy rendkívül élvezetes tárlatvezetést, 4 termen át kalandoztunk az időben és Kossuth életében. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításában korhű viseletek, bútorok, fegyverek idézték meg a 19. századi kisnemesi élet és a reformkor hangulatát. A vezetés valóban lebilincselő volt - 16 eleven iskolásunk szinte pisszenés nélkül hallgatta végig.
A sétát az Andrássy-kastélyban folytattuk: a monoki Kossuth Lajos Általános Iskola korábbi épülete, a 17. században épült főúri kastély jelenleg sajnos elég szomorú látványt nyújt. Monok egyik legjelentősebb műemléke felett elrepült az idő: a rokokó kastély vakolata omladozik, a freskók egyre romlanak, melyeknek az sem tett különösebben jót, hogy a lovagtermet tornaszobának használva bordásfalat fúrtak a falra, a plafonra pedig mászókötelet erősítettek. A kápolna, amely az 1700-as évek végén épült, hasonlóan rossz állapotú; itt a fából készült berendezés (fa oltár, gyertyatartók) még inkább veszélyeztetettek - márpedig ehhez hasonló kincse kevés településnek van. De hát az örökség védelme mindenhol nagyon sok pénzbe kerül, és azt a pénzt sehol nem könnyű előteremteni - Monokon sem.
Ezután a katolikus templomot néztük meg a közeli domboldalon, ahol Szent Orbán pápa ereklyéjét is őrzik; majd pedig felsétáltunk a Kálvária-dombra, ahonnan csodaszép kilátás nyílt a településre és a Zemplén dombjaira. A séta befejeztével megebédeltünk, és elindultunk Szerencsre. A város közepén elhelyezkedő festői Rákóczi-várban a helytörténeti kiállítás mellett érdekes és mókás képeslap-kiállítást, és a csokigyár történetéről szóló tárlatot nézhettük meg. Nagy élményt jelentettek a hatalmas, több tíz kiló csokoládéból készült szobrok (Gombóc Artúr, II. Rákóczi Ferenc), melyek intenzív kakaóillata mindenkiben megérlelte az elhatározást: vinni kell haza szerencsi csokit. A csokoládé-mintaboltban így mindenki otthagyta zsebpénze nagyobb részét, de mindnyájan - Marika néni szavaival élve - "boldogra vásároltuk" magunkat.
Szerencsére az idő is nekünk kedvezett: egy csepp eső sem esett végig a nap folyamán. Reméljük, a kirándulás minden résztvevője úgy érzi, hogy ezért valóban megérte készülni a vetélkedőre!


2012. április 27., péntek

II. Széchenyi-nap

2012. április 25-én második alkalommal rendezte meg a Széchényi Ferenc Tájmúzeum a Széchenyi-napot az általános iskola felső tagozatosai számára. Az első, 2010-ben megrendezett emléknap sikere ösztönzött bennünket arra, hogy szenteljünk ismét egy délutánt a reformkor eszméinek felelevenítésére, és a XIX. század egyik legnagyobb alakja, Széchenyi István előtt való tisztelgésre. A rendezvény helyszínéül ezúttal is a Művelődési ház szolgált. A program kezdeteként vendégünk, dr. Velkey Ferenc Széchenyi-kutató, a Debreceni Egyetem tanárának megemlékező szavai emlékeztettek bennünket Széchenyi István haladó szellemű, alkotó energiával teli személyiségére, ki ezáltal valódi, modern példakép lehet mindnyájunk szemében. Ezután kezdetét vette a művelődéstörténeti vetélkedő, mely ezúttal társasjáték formában valósult meg. Négy, egyenként hatfős csapat versengett a két hetedik és két nyolcadik osztályból. A zsűrit Fézerné Kaszás Mária és Tálas Enikő tanárnők, valamint dr. Velkey Ferenc alkották. Előzetes feladatként a „Pest-Buda portált” kellett megtervezniük a csapatoknak, melyet nagyon színvonalasan és ötletesen készítettek el mindannyian. A vetélkedő során villámkérdésekre kellett válaszolni a csapatoknak, illetve a palotás lépéseit kellett elsajátítaniuk, és ezzel összegyűjteni azt a négy kulcsot, amelyekkel szimbolikusan kinyithatták Széchenyi István utazóládáját, amelyben a fődíj rejtőzött: a Börcsök Attila tanár úr által mintázott Széchenyi-plakett. Az első három csapat emellett jutalmul egy kiránduláson is részt vehet majd: Monok és Szerencs lesz az úticél. A vetélkedő nyertese és a plakett tulajdonosa a 8.a osztály „Nagymagyarock” csapata lett (Szoboszlai Boglárka, Nagy Fanni, Kanyó Márton, Karsai Norbert, Kocsis Réka, Misák László). Második helyezett a 7.b „Ebesi Ifjak” csapata lett (Kozma Benedek, Kiss Orsolya, Végh Ákos, Fodor Dominika, Kovács Eszter, Szabó Adrienn); harmadik helyezett a 7.a „EMemberek” csapata (Szőke Dávid, Kanyó Kata, Kovács Boglárka, Horváth Réka, Harangi Beáta, Mérai Bernadett); a negyedik helyet pedig a 8.b „Clark” csapata szerezte meg (Dobos Krisztina, Makai Stella, Magyar Petra, Csörgő Orsolya, Szabó Martin, Dézsi Anna). A vetélkedővel párhuzamosan az „Ebesi Casino” sakkjátszmákkal és kártyajátékokkal várta a gyerekeket; az Irodalmi kávéházban betűkirakót, irodalmi és nyelvészeti játékokat, az Angol teaházban pedig torpedó-játékot játszhattak. Az alkotó kedvű művészpalánták egy reformkori viseletbe öltözött pár ruháját festhették meg, majd pedig az elkészült művet „magukra öltve” fényképezkedhettek. Hogy a XIX. század „ízét” is megtapasztalhassák, a gyerekeket Kossuth-kiflivel is megkínáltuk. Itt szeretnénk megköszönni a zsűrinek, segítő pedagógusoknak: Németi Jánosnénak, Katona Erikának és Zelizi Krisztinának, Kiss Józsefnek, Kása Sándornak és Börcsök Attilának, valamint Kovács Józsefnek munkájukat. Reméljük, mindenki jól érezte magát, és új ismeretekkel, élményekkel lett gazdagabb!